Felnőtt életünk egyharmadát töltjük alvással, mely nagyon aktív folyamat: szervezetünkben ilyenkor zajlanak a legfontosabb regenerációs folyamatok, melyeket követően felkészülünk a másnapi fizikai és szellemi feladatokra. A jó alvás nem csupán a napi aktivitásunkat és teljesítményünket befolyásolja, hanem az egészségünkre is jelentős hatással van.

Az éjszakának éppen ezért a pihenésről, féltődésről és regenerálódásról kellene szólnia (általában), mégis sokszor hiába alszunk „papíron” eleget, fáradtan ébredünk vagy hiába vagyunk rettentő fáradtak az agyunk nem tud kikapcsolni és megállás nélkül zakatol, ezáltal másnap egész nap használhatatlanok vagyunk. Rengeteg praktikát találhatunk, ami kedvezően hat az alvásra és most mi is megosztanánk veletek egy hatásos tippet.

Ebben a bejegyzésben mi azt igyekszünk megismertetni olvasóinkkal, hogy a levendulát hogyan tudják hasznosítani alvásproblémák ellen, és ezáltal energiát meríteni az éjszakából.

A levendula jótékony hatásai

A levendula az egyik legsokoldalúbban, legváltozatosabban használt, kellemes illatú növény, mely egyszerre gyógy-, fűszer- és dísznövény is. Európába még a Rómaiak hozták be és már az ókorban a szépségápolás meghatározó növénye volt. Illata harmóniát alakít ki az emberben. A látványa és az illata egyszerre kelt kellemes érzést bennünk, frissít, regenerál, felüdít és nyugtat egyszerre.

Alvásproblémákkal küzdőknek a szárított levendulavirág segíthet, mivel tartósan megőrzi az illatát és a színét is. Kiszárítása végtelenül egyszerű, csokorba kötve árnyas és szellős helyen, felkötve a virággal a föld felé lógatva gondosan szárítsuk meg és élvezzük a hatását. A szárított levendulát igyekezzünk minél közelebb elhelyezni a párnánkhoz, ezzel elősegítve az intenzivitását. Akik még az ennél is egyszerűbb megoldásokat preferálják, számukra jó választás lehet a levendulás párna, mely közvetlenül a fejünk alatt fejti ki jótékony hatását.

Hasonlóan hatásos, ha levendulás illóolajat párologtatunk a szobában és hagyjuk, hogy az illata átjárja a szobát. De ha időnk engedi egy esti relaxáló mini wellness keretein belül, az illóolajos fürdő is remek választás lehet. A levendula illóolaj nyugtató, stressz oldó hatású, segíti az elalvást és nyugalmas éjszakát eredményez.

A levendula az elalvást is segíti:

  • Illóolajként feszültségoldó, idegerősítő és nyugtató hatású. Enyhíti a fejfájást, a depresszív kedélyállapotot.
  • Relaxál, regenerál.
  • Párnánkra cseppentve, vagy párnahuzatunkba szárított levendulát téve segíti alvásunkat.
  • Segít pszichés és idegi panaszok enyhítésében.
  • Szív és érrendszerhez kapcsolódó panaszok (alacsony vérnyomás) enyhítésében.

A levendulás relaxáló fürdő és lábáztató sónkat mindenképpen próbáljátok ki!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Értesüljön újdonságainkról, legfrisebb akcióinkról!

Sikeres feliratkozás!