A vonzó külső nem csak azon múlik, mennyit mutat a mérleg, hanem a bőr állapota is fontos szerephez jut. Míg télen hosszú nadrágokba és kabátokba bújunk, addig a tavaszi hónapok és a lengébb öltözetek időszakában előkerülnek azok a testrészek, amelyek sokak számára jelentenek problémát.

A rendszeres testmozgás és az étkezésre való odafigyelés látványos eredményeket képesek produkálni, de a bőrfeszesítő krém használata is remek választásnak bizonyul.

Ma már többféle természetes összetevőt tartalmazó készítmény közül válogathatunk, és a gélek éppen úgy megtalálhatóak a kínálatban, mint az olajok, vagy a masszázshoz használatos krémgélek, testvajak. Bőrfeszesítő krém választás során érdemes egyrészt a természetességet szem előtt tartani, másrészt a hatóanyagok narancsbőrre kifejtett hatását. A paprika, a koffein, vagy az ananász olyan sajátosságokkal bírnak, melyeknek köszönhetően a narancsbőr tünetei enyhülnek, és simább, feszesebb lesz az érintett testrész. Sok múlik azon is, mennyi folyadékot fogyasztunk a nap folyamán, hiszen a bőrfeszesítő krém csak úgy tudja hatását optimálisan kifejteni, ha közben a bőr hidratált, és a méreganyagok is megfelelő ütemben tudnak távozni a szervezetből. Húsz testsúly-kilogrammonként egy liter folyadékot javasolnak a szakemberek, ám korántsem mindegy, hogy mit iszunk. Legjobb a víz, de a frissen facsart zöldséglevek is jó választásnak bizonyulnak. A bőrfeszesítő krém egyetlen nő otthoni eszköztárából sem hiányozhat, hiszen jótékony hatásait számos területen megtapasztalhatjuk.

borfeszesito_krem

>>Megnézem a webáruházban>>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Értesüljön újdonságainkról, legfrisebb akcióinkról!

Sikeres feliratkozás!

KATALÓGUS LETÖLTÉSE

Kíváncsi vagy legújabb kozmetikumainkra? Add meg e-mail címed és már nézheted is a szezon legmenőbb termékeivel frissített online katalógusunkat! Kellemes böngészést!

Sikeres feliratkozás!