Így tedd komfortossá a nyári masszázskezeléseket – 2. rész
Cikkünk első részében (Így tedd komfortossá a nyári masszázskezeléseket – 1. rész) már adtunk néhány hasznos tippet arra vonatkozóan, hogy miként lehet fokozni a nyári masszázsélményeket, illetve hogyan lehet a melegebb időszakban is becsalni a Vendégeket a szalonba. Ötleteink sora azonban itt nem ért még véget, folytatjuk, hiszen mindig lehet jobbnak lenni!
VÁRD A VENDÉGET!
Talán furcsán hangzik, de egy évek óta szalontulajdonosként dolgozó szakember szájából ered e mondás. Ő ugyanis rendszeresen bent volt a szalonjában, akkor is, ha éppen nem volt beírva vendég. Ilyenkor várt, készült, és láss csodát, mindig volt valaki, aki csak úgy beesett. Mert hirtelen kellett segítség, mert korábban érkezett, elnézte az időpontot és amíg várakozott, örömmel vette igénybe a masszőr szolgáltatását. Olyan is megesett már Vele, hogy egy kísérő férj örült meg Neki: amíg nejének kozmetikai kezelése tartott, a kocsiban ücsörgés helyett boldogan feküdt be egy frissítő masszázsra!
FOGADD ŐKET SZERETETTEL!
Fentiek okán legyél aktív, beszélgess, kommunikálj. Nagyon sokszor van átjárás az egyes szépségszakemberek vendégkörében, érdemes tudatosan építeni kapcsolati tőkédet. Ez oda-vissza igaz, és a szalon összes munkatársának előnye származik belőle, igazi win-win helyzet.
Tehát megérkezik a Vendég a kánikulai hőségből, betoppan a szalonba. A jó esetben hűs levegőben kissé fellélegzik és.... ráébred, hogy szomjas. Kínáljátok meg, lehetőség szerint cukormentes limonádéval, amelyet uborkadarabokkal, mentalevéllel, naranccsal és egyéb citrusokkal is fel lehet dobni.
NYÁRON VÁLTS MASSZÁZSKRÉMRE
A masszázsolajokat örömmel helyettesítik nyáron a masszázskrémek, amelyek jobban felszívódnak a kezelés végén. Ne félj tőlük, próbáld ki őket, hiszen ők is elnyújtott felszívódásúak, így jól csúsznak, viszont nem ragadnak annyira, mint egy masszázsolaj. Természetesen az olajat is el lehet távolítani a bőrről, de az izzadós, zsírosabb bőrű, tágabb pórusú Vendégek esetén kiváló alternatíva lehet egy masszázskrém használata.
UNISEX ILLATOK
Ha még csak most barátkozol a masszázskrémekkel, akkor javasoljuk, hogy próbaképpen egy unisex illatot szerezz be. A Kókusz Masszázskrém - 1000 ml pontosan ilyen! Egzotikus, trópusi kókusz illata segíti a relaxációt és az ellazulást. Olajos összetétele miatt hosszan tartó, csúszós kenhetőséget biztosít, a bőrbe csak lassan szívódik be. A felszívódás ideje tovább növelhető, ha vizes vagy olajos kézzel dolgozod be. A masszázskrém puhítja a bőrt, és kellemesebbé teszi a masszírozást.
TÖRLÉSRE, TISZTÍTÁSRA
Nem tudjuk elégszer elmondani, hogy mennyire fontos az egyszer használatos papírlepedő alkalmazása, de ennek egyik személyre szabott alternatívája lehet még az egyszer használatos papír lepedő is. Vendéged bizalmát építheted vele, hiszen látja, hogy figyelsz a higiéniára. A kezelés végén pedig adj neki nedves, lehetőség szerint illatmentes törlőkendőt. Azért javasoljuk a natúr verziót, mert így hölgyek és urak, valamit érzékeny bőrűek is bátran meg tudnak törülközni vele.
Támogasd Vendégeidet a nyári masszázsra a fenti trükkök alkalmazásával, hogy a vakáció ne az uborkaszezonról, hanem az uborkás limonádés masszázsélményekről szóljon!