Öngondoskodási tippek masszőröknek

2021.10.22
Öngondoskodási tippek masszőröknek

Amikor a járvány miatt be kellett zárni, akkor derült ki igazán az, hogy a szolgáltatóipar szakemberei közül ki mennyire volt előrelátó. Te tudsz előre gondolkodni? Sok masszőr él úgy, hogy a folyamatos bevételszerzés miatt nem igazán tudja, hogy mennyi a forgalma és ebből mennyi a bevétele. Amit keresel az ugyanis nem egyenlő azzal, amivel gazdálkodni tudsz. Vállalkozóként adóterheid, szalon bérleti és alapanyag beszerzési költségeid is vannak. Ha minden fizetnivalót rendeztél, akkor az az összeg marad nettóban a zsebedben, ami ezek levonása után maradt. Fenti gondolatok mentén most mutatunk néhány hatékony tippet, amellyel könnyebb beosztani a havi bevételedet.

A „Kockásfüzet módszer”

Vendégeid javarészt készpénzben fizetnek, így napi szinten érkezik bevétel. Vezess Pénzügyi naplót, akár számítógépen, Excel táblázat segítségével, vagy a naptáradban! Írd fel minden nap, hogy mennyi folyt be a kasszába. Ennek pontos kiszámolásában segíthet a nyugtatömböd, vagy a számlázó programod is. Nagyon hasznos tud lenni egy ilyen, hiszen akár hónapokra visszatekintve láthatod, melyik hónap az erősebb és melyik a kevésbé jövedelmező. Utóbbi időszakokra érdemes előre felkészülni, esetleg akciókat meghirdetni. Ehhez tippeket ebben a cikkünkben találsz. Alapanyag beszerzéseid listáját is írd fel. Mikor és milyen értékben vásároltál masszázsolajakat, masszázskrémeket és egyéb szükséges kellékeket. Hónap végén add össze a bevétel és a kiadás oldalon szereplő összegeket, így láthatod majd, mennyi az annyi, illetve hogy megfelelően kalkuláltad-e ki az áraidat.

Boríték stratégia

Az igazán előrelátók minden hónapban borítékba helyezik a tárgyhavi összes bejövő pénzt. A borítékot a hónap utolsó munkanapjának végén kibontva megszámolják a benne található összeget és ez lesz a fizetésük, hasonlóan azokhoz, akik havonta kapják meg a munkájuk ellentételezését.

Képezz tartalékot

Vagyis spórolj és gondolkodj előre. Masszőrként is előfordulhat, hogy valami miatt nem tudsz dolgozni, vagy nem jön annyi vendég. Jól jön az, ha ezekre az esetekre is fel vagy készülve. Javasoljuk, hogy a Pénzügyi napló adatainak felhasználásával minden hónapban tedd félre a bevételed 15-20%-át. Első hallásra talán soknak tűnhet ez az összeg, de hidd el, ha bármi váratlan jön közbe, utólag nagyon is hálás leszel Magadnak érte. Sokkal jobb 1-2 kisebb dologról lemondani, mint a nagy szükségben azon gondolkozni, hogy hova fordulj segítségért. Jó módszer az is, ha egy fix összeget nevezel meg magadban, mint egy olyan célt, amelyet ha törik, ha szakad, akkor is megtakarítasz.

Biztosítások és megtakarítások

Számos vállalkozó, így a masszőrök is gyakran beszélnek arról a Masszőrök Országos szövetségének oldalán, hogy kell-e készülni a nyugdíjas évekre. Sokan élet-, valamint nyugdíjbiztosítást kötnek, mások kimondottan a kisvállalkozók részére kialakított életbiztosítás lehetőségét választják. Akadnak olyanok is, akik az öngondoskodást saját maguknak oldják meg oly módon, hogy a fenti példák szerint havonta tesznek félre, akár előre meghatározott, fix összeget, illetve a bevételük valamennyi százalékát.

Éves tervezés

Hamarosan véget ér egy dolgos, keserédes, számos kihívással, örömmel, ugyanakkor neszségekkel tarkított esztendő. Az új évben fogadd meg, hogy tudatosabb leszel, okosabban gazdálkodsz és megpróbálsz felkészülni arra is, amire jóstehetség nélkül nehezen lehet.

Hozzászólások

Nincsenek bejegyzések

Értékelem