A nők többsége jól ismeri a cellulitisz jelenséget, mely nem csak a túlsúllyal rendelkezők számára okoz sok problémát. A főként combon, popsin megjelenő egyenetlenségek rendkívül kellemetlenek, ráadásul akár ruhán keresztül is láthatóak. A nagymennyiségű folyadékbeviteltől kezdve a fogyáson keresztül a megfelelő krémek és masszázsolajokig számos módszer létezik, melyek eredményesen vethetőek be cellulitisz ellen. Alapvetően elmondható, hogy az életmódváltás a legjobb döntés lehet, s ennek keretein belül az egészséges táplálkozásra és a rendszeres testmozgásra különös figyelmet érdemes fordítani. Cellulitisz ellen fontos, hogy méregtelenítsük a szervezetet, és beindítsuk a nyirokkeringést. A komfortzónán túli edzések, a cukor és a finomított szénhidrátok elhagyása a konyhában, valamint a különféle testkezelések legalább olyan hatékonyan szállnak szembe a narancsbőr tüneteivel, mint a speciálisan erre a célra kifejlesztett krémek és olajok. A koffeint, paprikát tartalmazó masszázsolajok cellulitisz ellen kitűnő döntésnek számítanak. Masszázshoz érdemes ilyeneket használni, hiszen elősegítik a zsír és a méreganyagok szervezetből való távozását. Ennek érdekében célszerű sok folyadékot fogyasztani, az ásványvíz vagy a léböjt kúrák esetében is eredményesen alkalmazott frissen facsart zöldség-, és gyümölcslevek is jó szolgálatot tesznek cellulitisz ellen. A természetes összetevők akkor is megállják a helyüket, ha a bőr fiatalosságának, feszességének, simaságának visszanyeréséről van szó.

alakromalas_sbs

>>Megnézem a webáruházban>>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Értesüljön újdonságainkról, legfrisebb akcióinkról!

Sikeres feliratkozás!

KATALÓGUS LETÖLTÉSE

Kíváncsi vagy legújabb kozmetikumainkra? Add meg e-mail címed és már nézheted is a szezon legmenőbb termékeivel frissített online katalógusunkat! Kellemes böngészést!

Sikeres feliratkozás!