Ünnepi készülődés - okosan!
Tudjuk, hogy az évnek ez az időszaka nem feltétlen a nyugodt pihenésről és feltöltődésről szól. Most a rohanás, az intézni való feladatok sokasága vár Rád. Munkahelyeden is nagy a hajtás, hiszen talán leálltok az év utolsó két hetére, így szükséges előre dolgozni, mindent lezárni, befejezni. Ennek hozadékaként hullafáradtan esel be a karácsonyfa alá, holott az ünnepnek nem erről kellene szólnia. Nyilván nem tudjuk megváltoztatni a megváltoztathatatlan dolgokat, ám segíthetünk átvészelni ezt az időszakot, pár hasznos tippel, technikával.
1. KÉSZÍTS LISTÁT
Sokat segít az, ha leírva látod a feladataidat. Írd fel pontról pontra, hogy mit szeretnél még elintézni. Ez a felsorolás lehet az ajándékbeszerzésekről szóló, lehet a megvásárolni való élelmiszertételek sora, vagy a munkahelyi to do list is. Ha készen vagy ezzel, ne csüggedj, hogy mennyi minden szerepel rajta, hanem inkább priorizálj. Állítsd sorrendbe a feladatokat, számozd meg őket és írd mellé azt is, hogy nagyjából mikor és mennyi idő alatt tudod elintézni őket. Amivel végeztél, húzd át, így szemmel látható lesz a sikered akkor is, ha azt érzed, csak elszaladt a nap és megint nem haladtál semmivel.
2. KARÁCSONYI AJÁNDÉKBESZERZÉS ONLINE
Kerüld a tömeget, a tolongást, a dugóban ácsorgást, határozd el, hogy lehetőségeidhez mérten szabályozod az életedbe beáramló stresszt. Ismét készíts listát, hogy kinek kell ajándékot venned és mikor kell azt átadni. Családi körben értelemszerűen az ünnepek alatt történik az ajándékosztás, de a munkahelyeden vagy a baráti társaságban simán lehet, hogy a december eleji időszakban lesznek az ünnepi, évzáró összejövetelek.
3. JOLLY JOKER AJÁNDÉKOK
Készülj fel a váratlan helyzetekre is, hiszen minden évben bejöhet egy hirtelen jött meghívás, egy új családtag vagy valaki, akinek egész egyszerűen elfelejtettél ajándékot venni. Neki jó meglepetés lehet egy jó minőségű kézkrém, testápoló vagy egy szép ajándékcsomag. Utóbbit bátran és büszkén adhatod szeretteidnek, munkatársaidnak vagy akár ügyfeleidnek is, hiszen a legkedveltebb termékek szín és illatharmóniái álltak párba ezekben a szép dobozokban.
4. ÉNIDŐ - IGEN, MOST IS!
Csak az tud adni magából, akinek van miből! Szánj időt a töltekezésre. Egy frissítő, relaxáló masszázs csupán egy órádat veszi el, de feltölt, energetizál, elűzi a stresszt és kiszakít a hétköznapok mókuskerekéből. Keresd fel hát masszőrödet, és vegyél részt egy aromaterápiás kényeztetésen, hogy utána újult erővel vethesd bele magad az ünnepek előtti feladatokba. Amennyiben pedig masszőrödnél kapható bérlet vagy ajándékkártya, máris kipipálhatsz egy újabb, szuper ajándékötletet, amellyel szeretteidet is meglepheted!
5. NE CSAK IDŐT SPÓROLJ...
hanem pénzt is! Napjainkban különösen fontos a tudatos vásárlás! Iratkozz fel hírlevelekre, hogy le ne maradj a legjobb akciókról és promóciókról, és élvezd azt, hogy otthonod kényelméből intézheted az ajándékbeszerzéseket, ráadásul szuper kedvező árakon!